2012. december 22., szombat

Előkarácsony olasz módra

Ciao Bella!

Egy remek hét van mögöttünk, amit a Szerelmemmel és családi illetve baráti körben tölthettem, megtapasztalva az igazi olasz virtust (eszünk-iszunk-soppingolunk és hangoskodunk, míg csak bírjuk, de még azon is túl!).
Alvásra nem sok idő maradt, de a fentebb felsorolt dolgok sokkal fontosabbak voltak :) Ezúttal olyan ételeket is kipróbálhattam, amiket eddig nem volt merszem (fekete kagylólében főzött tagliolini tészta királyrákkal) és a karácsonyi vásárlást is sikeresen teljesítettem. Ellátogattunk a Dómhoz, végigjártuk (illetve kóstoltuk) a dóm téri karácsonyi vásárt, elbámészkodtunk a híres La Rinascente mind a 7 emeletén (erről a helyről már írtam korábban) és persze elképesztően finomakat ebédeltünk, vacsoráztunk.



Mindez pedig képekben:






 Még a  Mikulással is összefutottam 



Egyik este hűtlenek voltunk az olasz konyhához és kipróbáltunk egy szuper amerikai grill éttermet



Clive Owen és Clive Owen :)

 


 Karácsonyi vásár olasz módra - édes élet


 Marco egyik kedvenc éttermében míg várakozol a vacsira, kedvedre válogathatsz az előételek számtalan verziója közül, s ez utóbbi a ház ajándéka :)



A hírhedt fekete tészta - hogy én eddig miért nem kóstoltam meg??


Na igen, a Via Montenapoleone luxus üzletei meseszerű téli kirakattal pompáznak - ez itt Ralp Lauren és Prada:




 Egyik kedvenc üzletemben minden kapható, amire a lakásban szükséged lehet s mindez kifinomult stílussal, mindenki pénztárcájához szabva. A feliratos ékszerszekrénybe egy csapásra beleszerettem!



 







A Mikuláson kívül egy virágba borult jótündérrel is összefutottam a dóm téren :)
 


Végezetül valami olyasmi, amit el sem tudtam képzelni - nem épp kalóriaszegény eledel! Egyik este különleges vacsoránk volt - jobb szélen a vékony burgonyatakaróba bugyolált grillezett halam - balra pedig pizza tésztából készült házikóba rejtett tészta tenger gyümölcseivel - fenomenális ízkavalkád!


Olaszország ezúttal is szuper volt, az emberek valahogy türelmesebbek, továbbra is stílusosak, amit ezúttal nem sikerült megörökítenem fényképek formájában, de valahogy azt súgja egy belső hang, hogy hamarosan újra találkozok olasz hon hölgyeivel :)

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése