2012. november 26., hétfő

Pluszos Szépségek VI. - Hajni, a magyar Miss Jones

Ciao Bella!



A mai történet ismerős lehet, csak a szereplők mások: ugye emlékszel még Miss Jones-ra, Miss Bridget Jones-ra? Na akkor figyelj!

Hajnival jelenlegi munkám kapcsán ismerkedtem meg de a történetét, amit megosztok Veletek én is csak most ismertem meg s általa a Nőt, aki nagy változáson ment át.

Ahogy elmesélte, egészen 20 éves koráig teljesen átlagosan arányos testalkata volt, a klasszikus homokóra, váll-derék-csípő méretekkel, ahogy az a „nagy könyvben” meg van írva: 170 cm, 60 kg. Azonban Hajni is beleesett abba a hibába, hogy görbe tükörben szemlélte magát és meggyőződése volt, hogy jóval kövérebb a társainál – amin persze ma már csak mosolyog, ha akkori képeit nézegeti és óriási hibának tartja akkori gondolkodását. Ráadásul az sem segített, hogy akarva akaratlanul édesanyja mondatai csengtek fülében, aki az ő korában kevesebbet nyomott – persze a tény, hogy kettejük közül Hajni magasabb és izmosabb volt már elkerülte a mosolygós lány figyelmét, így addig-addig mondogatta és táplálta ezt a gondolatot a kis buksijában, hogy szépen lassan fel is szaladtak rá a kilók.
Főiskolai évei, a zabolátlan evés-ivás-bulizás már számokban is meglátszott, hiszen a mérleg 80 fölé emelkedett. Akkor párja ugyan elfogadta testét, és nem tette szóvá hogy kettőjük helyett a lányon látszott meg jobban a sok pizza és melegszendvics. Azonban egy napon a fiatalok mérlegre álltak, és bár a számok egyeztek, a fiú közel 20 cm-el magasabb volt Hajninál ami komolyan elgondolkodtatta, valamit mégiscsak tenni szeretne ez ellen. 

Ahogy a kapcsolat véget ért 2005-ben, a kilókkal folytatott küzdelem vette kezdetét és sikerült lefaragni párat, amitől megnőtt önbizalma is a lánynak. Bizony az átalakulás nem csak külsőnk formálását jelenti, hiszen ha elég sokat szidod magad a tükörben, amire még a környezeted rosszmájú megjegyzései is rátesznek egy lapáttal – az bizony nem múlik el nyom nélkül. Sok olyan történetet hallottam, mikor a test már megváltozott, de a nő belülről nem, és ekkor kezdődhetnek a komoly gondok, ami egészen extrém étkezési rendellenességig vezethetnek.

Hajni azonban megtalálta a segítséget, amivel lelkét helyrehozta, méghozzá Csernus Imre sajátos stílusban íródott könyve, A Nő adta meg azt a pluszt, ami segített megvívnia belső harcait. Nyitottabbá vált a pszichológiai témájú könyvek és előadások felé, sokat segített megértenie mit miért tesz vagy gondol és hogyan változtathat gondolkodásán (hisz nem véletlenül mondják, minden fejben dől el!) Azóta is sok Soma Mamagésa előadáson részt vett már, ahol mindig feltöltődik és remek nőcis programnak tartja. Hajni nagyon jól megfogalmazta ennek a folyamatnak, a változásnak a lényegét: „ A saját boldogságodat csak és kizárólag Te alkothatod meg, senki más. Ami bizony kemény munka, de mindig megéri! Semmi kétség.”

Az éveken át tartó szingli létet egy idei fesztivál törte meg, ahová barátaival elutazott és régi jó ismerősébe botlott (egészen véletlenül? :) ). A sráccal már ovis koruk óta ismerik egymást, de Hajni annyira beletemetkezett a negatív gondolataiba és időközben felhúzott maga köré egy falat, amin egyik fehér lovon érkező herceg sem tudott  ledönteni. Hogyan is, mikor bárhová ment a szőke csinos barátnőivel, mindig magát érezte a legesetlenebbnek, a legkevésbé vonzónak aki biztosan nem kell senkinek. Mekkora hiba! Persze erre ő is rájött, és idén már készen állt arra, hogy valaki közelebb kerüljön a szívéhez, meglássa azt a jóságot, bájt és kedvességet ami egész lényéből árad.

S láss csodát  - a régi barátságból szerelem lett, hiszen a fiatal lány készen állt arra, kimondja és megélje az érzéseit még ha kockázatot is rejt minden egyes alkalom, mikor megnyitjuk szívünket a másik előtt.  Ez a fiú szerette már Hajnit akkor is, mikor 20 kg-val kevesebb volt rajta és ma is, nőiesen gömbölydeden hiszen egy dolog változatlan maradt: az a huncut mosoly, az apró gödröcskék, ahogy játékosan felcsillan az a nagy mélybarna szempár és felkacag ő, Miss Jones! Mert ahogy hallgattam, ez járt a fejemben – olyan az ő kettejük története, mint Mark Darcy és Bridget Jones filmbéli kapcsolata, akik már gyerekkorukban együtt pancsoltak a gyerekmedencében: régre nyúlik vissza de a végkifejlet ugyanolyan szép és megható: úgy szereti a féri a nőt, ahogy van, PONT úgy! 

Biztos vagyok benne, akad még Miss Jones az utcán, a munkahelyen, a közértben, a szomszédban – és ez mindig szívet melengető, hiszen újabb bizonyítéka ez annak, mennyire szép is minden nő, mennyi érték van benne, ami miatt mindenki szerethető!

Csók, puszi, pá édeseim
Zsuzska

2 megjegyzés :

  1. Annyira jókat írsz :) jó olvasni téged, Hajni pedig nagyon szimpatikus :) http://chic-from-thrift.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Norcsi :) Örülök, ha sikerült átadnom valamicskét Hajni magával ragadó személyiségéből ;-) xoxo Zsuzska

      Törlés